Bemutatkozás Szálláslehetőség Szolgáltatások Árak Kapcsolat Beszerzés Beléptetés Hírek
Zászlószalagokat kapott a központ
Két új zászlószalaggal gazdagodott az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ (MH RKKK) csapatzászlója május 18-án.
A magyar honvédelem napja alkalmából megrendezett ünnepi állománygyűlésen, a hatékony közös együttműködés szimbólumaként, dr. Linczmayer László rendőr alezredes, a Balatonalmádi Rendőrkapitányság vezetője és Kornis György, a Balatonakarattyai Nyugdíjas Klub Egyesület elnökhelyettese adományoztak zászlószalagot a Balaton partján települt katonai szervezetnek.

Ünnepi beszédében Udovecz György elmondta: a honvéd ma is képes életét áldozni a hazáért. Kiemelte: a magyar honvédelem napja egyszerre emlékeztet mindenre, ami a katonasághoz, és a haderőhöz kötődik. Udovecz György beszédében felidézte Buda vára visszavételének körülményeit, és leszögezte: az ostrom során nem volt vérengzés.

„Önök ugyanolyan hősök, mint dicső elődeik voltak” – zárta beszédét Udovecz György. Az ünnepi állománygyűlésen Piros Ottó ezredes elismeréseket adott át a központban szolgálóknak.

A rendezvény zárásaként levetítették a HM Zrínyi Kft. Katonai Filmstúdiójának „Kereszthegy” című, díjnyertes filmjét.

www.honvedelem.hu

Aktuális hírek
Megnyitottuk a bowling pályátMegemlékezés a doni hősökrőlBeléptetés szabályainak változása 2019. szeptember 1-tőlHelloPay kártya beváltásBeléptetés szabályainak változása 2019. június 17-tőlTÁJÉKOZTATÓ A REKREÁCIÓS SZOLGÁLTATÁSOK IGÉNYBEVÉTELI RENDJÉNEK VÁLTOZÁSÁRÓLTájékoztató a feltöltő-kártyás fizetésről (HelloPay)
Aktuális rendezvényeink
Csomagajánlatok
Bemutatkozás
A Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ Közép-Európa legnagyobb édesvízi tava, a Balaton keleti kapujánál található, Balatonkenese és Balatonakarattya között. Több mint 1 km-es közvetlen partszakasszal rendelkező, 30 hektáros gyönyörű őspark felejthetetlenné teszi a pihenést. A sajátos mikroklímával rendelkező üdülő egész évben várja a kikapcsolódni, pihenni vágyókat. Területén 4 szálloda, 31 összkomfortos faház szolgál a vendégek elhelyezésére.
Letölthető dokumentumok
Adatlap
Adatlap.docx
Gasztronómia
Gasztronómiai kínálatunk ötvözi a hazai és a regionális ízeket, ételeket. Lépést tartva a vendégek kívánságaival, választékot biztosít a reform, diétás vagy vegetáriánus ételek kedvelőinek is.

A hagyományos, magyar ételspecialitások megtartása mellett a könnyű, ízletes ételkompozíciók és változatos, házi desszertek széles választékával emeljük rendezvényeink gasztronómiai élményeit. Rendezvényekre, családi eseményekre kültéri ételkülönlegességeket is biztosítani tudunk.
Impresszum
Adatvédelem
Oldaltérkép
Szerkesztőség
honvedelem.hu
Honvéd Kulturális Központ
Mátraházai Rekreációs Központ
mhrkkk.rekreacio@mil.hu